Magyar nótaest Éder Enikővel és a Shake Kvartettel

Húzd rá! Magyar nótaest Éder Enikővel és a Shake Kvartettel


Június 5-én, hétfőn, 20.00 órakor a temesvári SHAKE Kvartett és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nótaestjét láthatják-hallhatják az Aradi Kamaraszínház nézői és az érdeklődők. A szabadtéri koncert helyszíne az Arad Megyei Kulturális Központ udvara. (Baritiu utca 16. szám)

A Húzd rá! című zenés műsor a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik. Teljes értékű színházi előadás, melynek során felcsendülnek majd olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

 

Kosztolányi Dezső szerint arról a magyarról, aki azzal dicsekszik, hogy ő bizony egy nótát sem ismer, mindig kiderül, hogy legalább annyit tud, mint bárki más. A magyar nóta több kultúrának, ízlésnek, zenei nyelvnek és kornak a találkozásából született műfaj. A bécsi szalonzene, a népzene, a cigányzene és klezmer keveredéséből létrejött, egyedi és összetéveszthetetlen zenei világ, melyet sokan épp kevertsége miatt nem tartottak igazi magyar kultúr-kincsnek. A nóta évtizedek óta a magyar ember lelkületének, magyarságának és esszenciájának dalba foglalása.

 

Az előadásban fellépnek: Éder Enikő, Borbély B. Emília, Kiss Attila, Molnos András Csaba

A zenekar tagjai: Borsos Pál, Dragalina Cristian Csaba, Számtartó Zsolt, Mişcu Traian Mihai, Todor Adalbert

Az előadásra minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes.

Jegyek előadás előtt a helyszínen kaphatóak 10 és 15 lejes áron.
Az előadás rossz idő esetén későbbi időpontban kerül bemutatásra.